Őszinte vélemény a nap híreiről egy hátszél nélküli közéleti blogon

Beszélő majom

Beszélő majom

Menekülnek az ukránok a hazájukból - épül a vasfüggöny a határra

2014. december 09. - polyvinyl

Gáz, áram, élelem nincs, szögesdrót, vizesárok, taposóakna lesz Ukrajna keleti határán. Uniós pénzen épül az ukrán műszaki határzár. Ukrajna lesz az új Észak-Korea, amire a saját eszméit ha kell, akár erőszakkal is terjesztő Nyugat már az áldását is adta?

Most akkor hol is van önkény meg diktatúra?

"Ukrajna elfalazza magát Oroszországtól" - írja az atv.hu. A demokratikusan megválasztott ukrán kormány lemondatása után, egy nyugatról pénzelt véres puccsal hatalomra került, idegen állampolgárságú egyének sorával USA bábkormányt alakító Jacenyuk elnök bejelentette, négy év alatt tervezik befejezni a "Wall" nevű projektet.

Sajtóinformációk szerint az Oroszországgal érintkező ukrán határ elfalazása és műszaki eszközökkel történő biztosítása mintegy 520 millió USA dollárba - átszámítva 128 milliárd forintba - kerül majd. Mivel az ukránoknak nem hogy falra meg műszaki határzárra nincs pénzük, de gázra, elektromos áramra, sőt napi élelmiszerekre sem, így a cechet minden bizonnyal az EU és az USA tagállamainak a polgárai és Izraeli "befektetők" állják majd.

A két államnak 1920 km hosszú közös határszakasza van. A munkálatokat már szeptemberben megkezdték a Kijevtől északkeletre lévő, Ukrajna által ellenőrzött határszakaszon. A jelenleg az elszakadásért küzdő Donyeck és Luhanszk megyei területeken akkor kezdenék meg a határ lezárását, ha Kijev vissza tudja szerezni az ellenőrzést az ottani határszakaszon.

ukran orosz hatarzar fal


Lássuk, mit is épít bele a bombabiztos keleti műszaki határzárba - vélhetően az EU és az USA anyagi támogatásával - a NATO-ba és az Unióba vágyakozó, derék ukrán kormány:

- először is árkot ásnak egy, az 1920 km hosszú közös határ teljes hosszában végighaladó, két méter mély, és négy méter széles vizesároknak
- majd különleges fémből készült drótkerítéseket húznak, amelyeken páncélozott harci járművek sem képesek átjutni
- a speciális kerítés fölé szögesdrótot húznak
- a szögesdrótba áramot vezetnek
- a vizesárok és a kerítés közé gyalogsági aknákat telepítenek
- majd a határzár előre meghatározott pontjaira erődítményeket építenek
- az objektumokból a fegyveres őrök és a kutyák se hiányoznak majd
- végül elektronikus érzékelő berendezéseket is telepítenek

A gyalogsági aknák olyan aknákat jelentenek, amelyek úgy vannak tervezve, hogy ember jelenlététől, közelségétől, vagy érintésétől robbanjanak fel, és egy vagy több személy sérülését vagy halálát okozzák. Azokat az aknákat, amelyek egy jármű közelségétől vagy érintésétől robbannak, nem gyalogsági aknáknak, hanem harckocsiaknáknak nevezi a szakirodalom.

Magyarország nyugati határán 1965 és 1970 között szedték fel az aknazárat.

Csak nem attól fél Jacenyuk elnök, hogy ha nem ásat vizesárkot, nem építtet drótkerítést, nem vezettet bele áramot, és nem telepíttet aknamezőt az orosz-ukrán határra, akkor tömegével menekülnének az ukrán állampolgárok a zöld határon át Oroszországba?

Ukrajnában az elmúlt egy évben közel 1 millió ukrán állampolgár gondolta úgy, hogy inkább kér menedékjogot Putyin elnök diktatúrájában, minthogy bőségben és jólétben éljen az Unióba készülő szülőhazájában.

Gondold meg, kinek a pártjára állsz.

Te is felháborodtál az uniós pénzen épülő ukrán határzáron? Akkor oszd meg te is a posztot!

A bejegyzés trackback címe:

https://beszelomajom.blog.hu/api/trackback/id/tr686971087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

==T== 2014.12.10. 11:27:13

Ez nem csak az emberekre nézve durva, de szvsz elég komoly környezet- és természetvédelmi károkkal is jár - pl. különféle állatok populációinak vonulását is akadályozza.

Mindfield 2014.12.10. 13:48:09

"A demokratikusan megválasztott ukrán kormány lemondatása után, egy nyugatról pénzelt véres puccsal hatalomra került, idegen állampolgárságú egyének sorával USA bábkormányt alakító Jacenyuk elnök bejelentette, négy év alatt tervezik befejezni a "Wall" nevű projektet."

Szép mondat! Csak nehogy baj legyen belőle!

Khonsu 2014.12.10. 13:57:27

Van itt egy "icipici" csúsztatás. Ezzel a védőfallal nem benn akarják tartani az embereket, hanem kinn.

"majd különleges fémből készült drótkerítéseket húznak, amelyeken páncélozott harci járművek sem képesek átjutni"

Ezt pl elégé valószínűtlen, hogy a menekültek ellen építenék...

Az is biztos, hogy amíg a határszakasz nagy részét a szakadárok ellenőrzik, addig ez a fal amúgy se ér semmit, mert szabadon jöhet-mehet a ruszkik összes haverja.

Persze szégyen, hogy 2014-ben itt tart Európa, de ott tessék panaszt tenni, ahonnan a páncélozott harci járművek érkeznek.

És egyébként is, azért menekülnek onnan a népek, mert háború van, tesznek a kormányra, ha valahol lőnek, mennek onnan az ukránok és az oroszok is, csak ellenkező irányba, én is mennék.

Qub 2014.12.10. 14:54:00

"Mi ez? Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni? "
poly b@zmeg ezt megint túltoltad.. egy racionális elemzést vártam (rossz helyre kattintottam ) de hogy lassan sírni kelljen a virágba borult béke szigeteként jellemezhető Oroszhonért akit megtámad a gaz Ukrajna, ez már azért durva..

Göntér László 2014.12.10. 15:08:54

A kapott pénzt olyasmire költsd, ami nekünk nem teremt konkurenciát és a felhasznált dolgokat mi gyártjuk. Így az a pénz, amit tőlünk kapsz, az vissza csorog hözzánk. Mi már tudjuk, hogy az ilyen elválasztó objektumok (kínai nagyfal, berlini fal, várak) csak túrista látványosságok, mert a légi és űrbéli megközelítések ellen nem érnek semmit. Ha pedig valakik el akarják hagyni az országot, azok maguk előtt fogják hajtani az őket elkerítőket.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.10. 15:12:44

@Qub:

Nem bazdmeg!

Apád tolta túl a faszát, amikor téged csinált.

Azt írtam, hogy a velünk szomszédos egyik európai ország egyik határán a SAJÁT állampolgáraik megölésére is alkalmas határzár épül azért, hogy ne tudjanak SZÖKNI az adott állam polgárai a szomszédos országba!

Olvasgass képeskönyveket, ha a szövegértés nem megy, te ostoba!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.10. 15:16:56

@Khonsu:

"Ezzel a védőfallal nem benn akarják tartani az embereket, hanem kinn."

Az oroszokat?

Az ukrán bábkormány baja nem az, hogy az oroszok ESETLEG bemennének.

Az ukrán bábkormány baja az, hogy a SAJÁT állampolgáraik is mennének kifelé, amerre látnak. És csak azért maradnak, mert MÉRHETETLEN szegénységben élnek, és NINCS pénzük, hogy a szokásos módon emigráljanak.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.10. 15:37:16

@Mindfield:

"Szép mondat! Csak nehogy baj legyen belőle!"

A mondat az ukrán események hivatalos nyugati értelmezésével megy szembe.

Nyugaton viszont - így nálunk is, ebben az egyébként brutális diktatúrában - demokrácia van, szólásszabadság és szabad véleménynyilvánítás.

Igaz?

Qub 2014.12.10. 16:10:39

@polyvinyl: Hmmm.. Igazán kedves válasz, felkészült remek érvekkel.. Igen a határzárak ilyenek meghalhat bárki aki azon keresztül akar menni. Lásd USA-Mexikó. És azt is elhiszem hogy vannak emberek akik Oroszország felé akarnak menni , ahogy vannak akik Mexikóba (kis túlzással mert Oroszország nem Mexikó és Ukrajna sem a nyugat). Viszont egyenlőre nem ukrán katonák tartózkodnak Oroszországban hanem fordítva. Értem hogy gaz nyugat meg cionista meg minden és sok mindenben igazad is lehet semmi nem fekete fehér, de arról beszélni hogy szerencsétleneket miért nem engedik átszökdösni a határon a lehetőségek hazájába úgy hogy jelenleg ezen a határsávon úgy és akkor jönnek át az oroszok amikor csak akarnak , és bizonyos ukrán területeket ezek az oroszok tartanak "megszállás" alatt és emiatt ott nincs pénz, élelem és semmi több mint furcsa.. Most őszintén TE mit csinálnál a most nem létező magyar-orosz határon ha tudnád hogy az oroszok bármikor kopogás nélkül bejöhetnek ?? Mit telepítenél a határra???

Qub 2014.12.10. 16:17:57

És mindemellett ha én azt akarnám megakadályozni hogy elhagyhassák a polgárok az országot akkor az egészet bekeríteném.. Mert így is el lehet jutni Oroszországba max kerül egy kicsit egy másik országon keresztül.. de azért az oroszok így már talán egy kicsit nehezebben jönnek be..

Rwindx 2014.12.10. 17:06:02

Szvsz nem lehet olyan passzív határzárat építeni amin arra felkészült páncélozott harcjárművek ne mennének be műszaki alakulatok segédletével. Amit felépítettek azt le is lehet bontani. Max a szivárgást gátolják meg, de amíg ott van Donyeck és Luhanszk, azt sem. Így ez elsőre csak egy baszott nagy pénzkidobásnak tűnik, meg másodikra és harmadikra is.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.10. 17:46:32

@Qub:

"bizonyos ukrán területeket ezek az oroszok tartanak "megszállás" alatt és emiatt ott nincs pénz, élelem és semmi több mint furcsa.. "

Koszovó fggetlenségét elismered?

Krím, Donyeck, Luhanszk miért ne akarhatna független lenni, vagy máshová tartozni? Miért ne akarhatna a FÁK-hoz tartozni, aminek egyébként Ukrajna jelenleg még tagja, de nyilván már nem sokáig, vagy miért ne akarhatna az Eurázsiai Unióhoz tartozni? Ahelyett, hogy az EU-hoz akarna?

Miért ne? Biztos, hogy egy, a nyugati médiából tájékozódó külföldi jobban tudja, mi lenne jó egy donyecki orosznak, mint a donyecki orosz maga tudja?

Pénz meg sose volt Ukrajnában, amióta a SZU felbomlott.

Nagyandrás 2014.12.10. 18:07:30

@Qub: Az általad felvázolt párhuzam úgy lenne értelmezhető, ha a feltételezett Magyar-Orosz határ megléte mellett még a cca tízmilliós magyarországi népességen belül élne itt három millió orosz, ezen belül Borsodban és Nyírségben minden három emberből kettő orosz lenne. És akkor a honvédség páncélos és tüzér alakulatai valamint a Gripenek felvonulnának Miskolcot és Nyíregyházát (valamint az egész környéket) porrá lőni. Annyira nem akarnék visszamenni, hogy előzőleg jobboldali fegyveres alakulatok tűzre tennének még néhány száz ottani élő lakost, mint az történt Odesszában.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.10. 18:32:19

@polyvinyl: "Azt írtam, hogy a velünk szomszédos egyik európai ország egyik határán a SAJÁT állampolgáraik megölésére is alkalmas határzár épül azért, hogy ne tudjanak SZÖKNI az adott állam polgárai a szomszédos országba!"

Ha kilométerenként kiraknának a határra egy rendhagyó kresztáblát, hogy:

TANKKAL ÉS KALASNYIKOVVAL BEHAJTANI TILOS!

Az minden bizonnyal nem érné el a kívánt hatást... így kényszerülnek az ukránok határzárat építeni.

Tegyük fel, hogy konszolidálódik a helyzet, és a lezárt zöldhatárszakaszok között üzemelnek a határátkelők. Az miben is veszélyezteti az ukrán polgárokat? Semmiben. Ellenben megnehezíti, hogy komplett szabadcsapatok járjanak ki-be az országba.

Vagy neked mi is játszódik le a fejedben? Úristen, szegény ukrán polgárok, a saját kormányuk tör az életükre akkor, ha beülnek egy tankba, hogy hazalátogassanak, ezért haladéktalanul mentesíteni kell a határszakaszokat a tankcsapdáktól?

Te nem a Szaniszló vagy inkognitóban? Az szokott ilyen idétlenül csúsztatni két hazugsága között...

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.10. 18:39:05

@polyvinyl: A ruszkik küldenek át tankokat, meg fegyvert, haderőt odaette őket de nálad beragadt a lemez ott, hogy az USA meg az EU csinálja a fesztivált.

Mellesleg Ukrajnában azért él annyi orosz, mert odaette a fene őket a SZU idejében. Ha nagyon ruszki honban akarnak élni, akkor üljenek fel egy vonatra, csak a másik nemzet határát ne tologassák ízlés szerint.

Ha egy éve megkérdezted volna, hogy kikkel szimpatizálok inkább, az oroszokat mondtam volna. Ma már ez nem így van, mert az oroszok betrappoltak Ukrajnába, és háborút indítottak.

patkányarcúáginéni 2014.12.10. 18:42:32

Ukrajna egy nyomorult csődtömeg amióta létezik. Az EU-nak semmiképp sem érdeke, hogy kitartsa. Valaki másnak fontos, hogy birtokolhassa.

Eric Teodor Cartman 2014.12.10. 18:49:57

Idefigyelj Wc pumpa! Szerintem fáj a fogatok Ukrajnára!

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.10. 19:00:45

@Eric Teodor Cartman: Nekem, miért fájna rá a fogam?
Egy nagy trágyadomb az egész. Nem is aggódok amiatt, EU-tag lehetne. Évtizedekig sansza sincs rá.
Egyszerűen csak ők az áldozatai Putyinnak, ezért szimpatizálok velük. De valójában nekem olyan, mintha egy távoli afrikai ország lenne.

Mellesleg kinek-minek a tagja lennék, akiknek fájna a foga Ukrajnára?
Fejben úgy érzed, hogy valami sötét szobában ülve egy titkos szervezet vezérkarában ülök világuralmi célokkal, és az itteni blogreagolás a legfontosabb teendőm?
Nóórmális?

BiG74 Bodri 2014.12.10. 19:41:21

Ukrajna értékes ország, jelenlegi helyzetben baromi rossz helyen van és túl nagy. Ha nem lenne érték nem tépnék rajta magukat a "nagy"hatalmak.
Az oroszok a cár, majd a hasonló, de rosszabb szu idejében egy kicsit túlterjeszkedtek. Oszt a bomláskor leírták, hogy a népesség alakulás ellenére nem tartanak igényt területekre, oszt most meg mégis?
A szakadár területek miért is lettek szakadárok? Tényleg ez volt az egyetlen normális lehetőség Ukrajna gazdaságilag jelentős területeinek, hogy iszonyatos vér és pénzáldozattal érvényesítsék.... mijüket is?
Határzár? Hülyeség, mert amennyiben nincs mögötte katonai erő, mely képes felfogni a műszaki zár felnyitásakor beözönlő támadókat, akkor felesleges pénzkidobás. Viszont a beszivárgó erők ellen egy kezdő jó megoldás.
Másrészről miért akarná Ukrajna megakadályozni állampolgárai (gondolom oroszok) távozását? A nacionalista erők szerintem támogatnák is ezt, a gond az, hogy az oroszok Ukrajnában akarnak maradni, úgy hogy mégse Ukrajnában legyenek.
Ha az oroszok gazdaságilag megszívják a következő éveket, félő, hogy Ukrajna lesz a vonzóbb hely.

Scarlet Crusade 2014.12.10. 19:42:15

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:
Maradjunk annyiban, hogy demokratikuasan is el lehetett volna zavarni az előző vezetést- nem kellett volna puccsot szítani a medve barlangja előtt.
"Ha nagyon ruszki honban akarnak élni, akkor üljenek fel egy vonatra, csak a másik nemzet határát ne tologassák ízlés szerint."- baszod, Caucescu büszke lenne rád.
"...és háborút indítottak."- ecsém, te még nem láttad milyen az amikor a ruszkik háborúznak..ez max egy proxy war.

Az oroszok ravasz gazemberek, de azért a mostani ukrán (?) vezetés se piskóta....ne ess már túlzásokba.

roqfort 2014.12.10. 20:24:05

Szvsz Ukrajna tipikus példája annak, ha egy országot egy velejéig korrupt oligarcha csoport irányít, akik ráadásul a folyamatosan befeküdtek a nagy szomszéd hatalomnak, a még több pénzért. 43 millió szegény ember nem érték sem a nemzeti olgarcháknak sem az oroszoknak. Nem csodálom, hogy az embereknek tele lett a töke, és talán az sem meglepő hogy az agresszív nacionalisták építettek barikádokat először. Ukrajna pont arra példa, hogy milyen katasztrófa egy ország élén egy korrupt, teljhatalmú szűk elit, akik ráadásul a demokratikus értékrendet valló világ helyett a hasonló berendezkedésű Oroszországhoz láncolták magukat, hogy még gazdagabbak legyenek. Gondolom elég nyilvánvalóan utalok a hazai párhuzamra. Ezek után a háború nem babra megy ott sem, a kerítés logikus következmény. Az is tény, hogy Oroszországban valamivel jobban élnek az emberek, van miért lelépniük UA-ból, de az is biztos hogy az oroszok csak segítettek a mindenkori UA elitnek tovább nyomorítani őket. Szvsz az írásod egy demagóg faszság.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.10. 22:53:03

@BiG74:

"Másrészről miért akarná Ukrajna megakadályozni állampolgárai (gondolom oroszok) távozását?"

1949-től 1990-ig a Magyar Népköztársaság nyugati határán 260 km hosszan, déli határán 621 km hosszan, összesen 881 km hosszan miért akarták a "vasfüggöny" néven elhíresült műszaki határzárral megakadályozni a magyar állampolgárok távozását? (A legkeményebb időkben a magyar-jugoszláv határon is drótkerítés + aknazár volt)

Az ukránok, ha szökni akarnak, nem nyugatra szöknének, mint egykor a magyarok, hanem az oroszok felé, mert ott tudnának újrakezdeni. A nyugat nem kér az ukrán MENEKÜLTEKBŐL, hiszen ezt nem lehetne megfelelően kommunikálni, hogy az emberek menekülnek egy nyugat-barát országból.

dddoni 2014.12.11. 16:24:28

@polyvinyl:

Donyecki és Luhanszki területeket Koszovóhoz hasonlítani erős túlzás. Koszovó lakossága 90%-ban albán, a Donyeckben és Luhanszkban a mai napig az ukránok vannak többségben, mindössze kb. 40%-a orosz. És azoknak is csak egy része akar elszakadni. A fegyveres szakadárok nagyon jól tudják, hogy nem nyernének egy estleges népszavazáson, ezért is akadályozták meg a választásokat erőszakkal. Egyetlen esélyük az erőszakkal elszakadás, akkor viszont az a helyzet állna fent, hogy egy erőszakos kisebbség kerül hatalomra a többségi társadalommal szemben.

Elszakadás és függetlenedés nagyon is jó megoldás lenne, de a helyzet az hogy nincs annyi támogatója, hogy ez egy népszavazáson átmenjen.

A keletre menekülő ukránok (esetleg ukrajnai oroszokra gondolsz?) elmélete csak azért pattanhatott ki a fejedből, hogy az oroszországi kánaánt bizonygasd, de semmi értelme. Mire felépül a fal már fél ukrajna áttelepülhetne, utána pedig Fehéroroszországon keresztül továbbra is bármikor mehetnének. Sőt, Budapestről Wizzair vinné őket Moszkvába.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.11. 22:50:32

@dddoni:

"de a helyzet az hogy nincs annyi támogatója, hogy ez egy népszavazáson átmenjen."

Már megtették. Donyecki Köztársaság, Luhanszki Köztársaság.

Az ukrán kormány gyakorlatilag kivonult az ottani közigazgatási feladatok ellátásából, beleértve a hivatalok, rendőrség, egészségügy, oktatás működtetését is. A két területnek választott saját parlamentje van, november 2-án volt a választás.

dddoni 2014.12.12. 03:08:11

@polyvinyl:

Nem tették meg. Önhatalmúlag kikiáltották függetlenségüket és utána tartottak egy választást a vezetőkről. Ennél még az oroszok által felügyelt krími választás is legitimebb, ahol véletlenül kimaradt a választási lehetőségek közül, hogy maradnának Ukrajnában.

annamanna 2014.12.13. 01:49:51

www.hidfo.net.ru/2014/12/11/ukrajna-hivatalosan-amerikai-gyarmat-lett

"Igyekszik Ludmilla, átvág a tisztáson,
Átugrik könnyedén egy alvó partizánon.
Aknamezőn szökell, le sem ér a lába,
Furfangos nyeszterka barlangjában várja."
süti beállítások módosítása