Őszinte vélemény a nap híreiről egy hátszél nélküli közéleti blogon

Beszélő majom

Beszélő majom

Biztos, hogy te megkapnád az USA-vízumot?

2014. november 10. - polyvinyl

Mitől függ, hogy beléphetsz-e az Egyesült Államokba? Semmitől. Elég, ha nem tetszik valamelyik hivatalnoknak a fizimiskád. Ha túl kövér vagy. Ha túl sovány. Ha túl alacsony. Ha túl magas. Ha túl fehér. Ha túl fekete. Ha túl sárga.

Az USA szemében a nem amerikai állampolgárságú földlakók nem egyenrangú emberi lények, hanem pondrók, amik örülhetnek, ha nem tapossák el őket az emberi faj csúcsragadozói, az Amerikai Polgárok.

Ebből következően:

1. Az USA törvényei szerint NEM KELL indokolni, ha egy külföldit nem engednek belépni az Államokba.

2. Ha mégis megkérdeznéd, miért nem léphetsz be, simán bármit a képedbe hazudhatnak.

3. Azt is megtehetik, hogy semmilyen magyarázatot nem adnak. Legfeljebb elnézően, lesajnálóan, vagy éppen megvetően mosolyognak rád, a pondróra. Vagy kijelentik: "Azért, mert úri kedvünk éppen úgy tartja."

Az USA saját törvényei szerint BÁRKITŐL és BÁRMIKOR megtagadhatják a belépést úgy, hogy az elutasítás okát NEM KELL megmondaniuk. Sem az érintettnek, sem hazája bármelyik hatóságának.

1. Ezt megtehetik már a vízum igénylésénél. Akár levélben, akár a megalázó "interjún".

2. De megtehetik akkor is, ha az érvényes vízumoddal MÁR megérkeztél a kontinensre - a hivatalnok simán mondhatja, hogy hiába van érvényes vízumod, NEM léphetsz be, kívül tágasabb, így jártál, bekaphatod.

Nem igaz, hogy az USA hivatalnokai csak azokat nem engedik belépni az Államokba, akiknek vaj van a fején - bármilyen, ép ésszel elfogadható okra hivatkozva.

1. Ahhoz, hogy valakit kitiltsanak, - legyen szó celebről, politikusról, hivatalnokról, vagy Mari néniről a szomszéd lépcsőházból - NEM KELL, hogy bármilyen VÉLT, vagy VALÓS disznóságáról bármilyen infó a kezükben legyen róla.

2. Nyugodtan hazudhatnak bármilyen ürügyet a belépés megtagadásával kapcsolatban.

3. Hazudniuk se kell, ahhoz is joguk van. Azt is mondhatják, hogy "azért, mert csak".

4. Sőt, azzal se kell fáradniuk, hogy információkat gyűjtsenek a kiszemelt pondróról: ha az illető afféle "nagy hal", kitilthatják szimplán politikai manipulációs céllal, majd fűznek valami ködös "magyarázatot" a kitiltásához.

Így mennek a dolgok, ilyen törvények mellett, a demokrácia és a jogállam újkori fellegvárában.

Ezt a magyar ellenzéki hangadók is TUDJÁK.

Innentől a lelkük rajta, hogy primitív önérdekek miatt, a világ jelenleg létező leghazugabb, leggátlástalanabb, leginkább antidemokratikus, mind a saját állampolgáraik, mind a más államok polgárainak alapvető jogait magasról leszaró államának a céljaihoz igazodva, megpróbálnak-e Majdan-kettőt csinálni a saját hazájukból.

Szerintem megpróbálnak, mert nekik, ha a hatalom megkaparintásáról van szó, semmi se drága.

A bejegyzés trackback címe:

https://beszelomajom.blog.hu/api/trackback/id/tr746884901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kobaki 2014.11.11. 03:55:33

Te valóban csak egy beszélő majom vagy, akit leszoktattak a gondolkodásról.

Jogászok, politikusok, nálam, nálad sokkal hozzáértőbb emberek számtalanszor elmondták már a napokban, az, hogy kit engednek be egy ország területére, az illető állam joga által szabályozott kérdés. Belépni az USA-ba nem alapvető emberi jog. Ennyi.

Okulásul olvasgass a beregszázsi magyar konzulátus tájékoztatójából a magyar vízumszabályokból:

"A vízum előzetes beutazási engedély, amely birtokosát nem jogosítja fel automatikusan a belépésre. A beutazás és tartózkodás feltételeinek igazolását a határátkeléskor is kérhetik az utastól, s amennyiben ezt nem tudja teljesíteni, úgy a határról visszafordíthatják.
Beutazási tilalom vagy a kérelem ellenőrzésekor felmerülő aggályok esetén a konzulátus a vízumkérelmet elutasítja.
Az elutasítás okáról a konzulátus – kizárólag személyesen a kérelmezőnek - tájékoztatást ad. A kérelmező kérheti, hogy a tájékoztatás írásban is megtörténjen.
Elutasítás esetén a kérelmező jogorvoslattal élhet. A fellebbezést az elutasító határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül kell benyújtani a vízumkérelmet elbíráló külképviseletnél. 8 napos határidőn túl, fellebbezés semmilyen esetben nem nyújtható be. A jogorvoslati kérelemről a Külügyminisztérium 15 napon belül dönt.
A fellebbezés benyújtásakor a Harmtv. 88.§ (1) alapján az ügyfélnek az eljáró hatóság előtt személyesen meg kell jelennie. A fellebbezést kizárólag az ügyfél nyújthatja be személyesen, helyette nem járhat el törvényes képviselője vagy az általa vagy törvényes képviselője által meghatalmazott személy.
Kivétel a hamis okmányok bemutatása esetén történ elutasítás. Az ilyen okmányok bemutatása esetén a konzulátus javasolja az illetékes magyar hatóságoknak, hogy a kérelmezőt tegyék fel a beutazási tilalmi listára."

Hogy is van ez, majomszabású? A "demokratikus" Mo-on
- vízummal is visszafordíthatnak a határról?
- nem bíróság dönt a beutazás megtagadásáról?
- bármilyen mondvacsinált ürüggyel ("aggályos") megtagadhatják a beutazást?
- beutazási tilalmi lista van?

Na mesélj, majomszabású, miben különbözik ez az USA szabályaitól?!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.11. 09:42:37

@Kobaki:

A szövegben, amit idéztél, ez áll:

1. Magyarország akkor utasít(hat)ja el a vízumkérelmet, és tagad(hat)ja meg a belépést, ha a tartózkodás feltételei - például az Unió által előírt költőpénz összege - nem teljesülnek. Ezzel szemben az USA akkor is megtagadhatja tőled a belépést, ha te vagy a világ leggazdagabb, legfeddhetetlenebb előéletű embere.

2. Magyarország az elutasítás okáról az érintett kérésére ÍRÁSBELI tájékoztatást ad. Az USA - ha a hivatalnok nem akarja - nem közli veled meg, miért nem léphetsz be.

3. Magyarország jogorvoslati lehetőséget biztosít. Az USA nem biztosít jogorvoslati lehetőséget.

Megkérlek, akkor gyere vissza legközelebb, ha nem az érzelmeid vezérelnek, hanem az értelmed.

quintuplet 2014.11.11. 13:27:02

Az amcsik viszonylag korrekten bánnak a magyarokkal.

Ahhoz, hogy megtudd, hogyan bánik a magyar a magyarral, indíts egy ÁFA visszaigénylést, ahol kiutalást is kérsz. A könyvelőm szerint a 100'000 forintos büntetést illik megköszönni (!).

Indokolást nem kapsz, a bíró egy volt navos, ha netán kekeckedni akarnál, és a bizonyítási kényszer törvénybe iktatottan fordított.

Krétagarbó 2014.11.11. 17:31:14

Olvastam már máshol is ezt a Majdan 2 variációt. Egyet árulj el, miért akarná az USA ezt itt, Magyarországon? Milyen (komoly) érdeke fűződne hozzá? Miért nem próbálkozik a volt balti államokkal, ahol ráadásul elég nagyszámú orosz kisebbség él? Ha Orbánt le akarná taszítani a "trónról", szerinted kit szemelt ki helyette? Te látsz reális lehetőséget arra, ,hogy az ellenzéknek nevezett katyvaszból ki tudnának emelni valakit, akit támogathatnának?

Bizonyos, hogy nem tetszik az atlantista vonalnak az a fajta kormányzati magatartás, amit keleti nyitásként aposztrofálnak, nekem sem tetszik, mert már régen túlléptünk a gazdasági érdekkörök kiaknázásán, mint célon. Arra a fajta hatalogyakorlásra pedig, amit ezekben az államokban megszoktak, és most úgy tűnik, másolandó is lehet akár, már többször nem-et mondott az ország. Előbb-utóbb újra ezt fogja tenni, ha sokáig húzogatják az oroszlán bajszát.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.11. 20:56:23

@Krétagarbó:

1. Magyarország pufferzóna a kelet és a nyugat között. Ukrajna talán sose lesz EU-tag, és ha Magyarország is kilépne, az stratégiai szempontból nagy veszteség lenne nekik.

2. A volt balti államokkal is szarakodik. Szerinted ki szítja az oroszgyűlöletet, ami miatt konkrét attrocitások is érik az orosz származású észteket és letteket, olyan szinten, hogy Putyin épp most fenyítette be őket az orosz származású lakosság mellett fellépve.

3. Bárkit kiszemelhet Orbán helyett, aki hajlandó a bábja lenni. Bajnai se véletlenül parkol éppen, és Mesterházy is elkezdett éledezni.

4. A magyarok többségének meg egyelőre az atlanti vonal pökhendi, átlátszó manipulációja nem tetszik. A magyarok 25 éve nagy reményekkel voltak a nyugathoz csatlakozás felé. Nos, ezekből a reményekből nem valósult meg semmi. Nem a magyar nép szorgalma, vagy tehetsége hibázott, ezt hozzá kell tenni.

Krétagarbó 2014.11.12. 00:09:59

@polyvinyl:
1. Magyarország nem fog kilépni az EU-ból, legalábbis önként nem, ki pedig nem fogják rakni. És ehhez nem kell USA támogatás, bármelyik politikai elitnek öngyilkosság lenne/lesz ezt erőltetni. Ezt pontosan tudják az amcsik is, nem kell ezt megakadályozandó erőlködniük. Puffernek meg ott van Ukrajna, ott emiatt nem is lesz rend mostanság.

2. Nem tudom, hogy szítja.e valaki az oroszgyűlöletet a balti államokban, azt gondolom, hogy az ottani orosz éra után utálják ők maguktól is őket rendesen. De tény, túlzásba nem jó esni sosem, nehéz túllépni dolgokon és előre tekinteni, talán sikerül nekik. Pont emiatt nem is kell az USA-nak ott szítani semmit, sőt. Az amcsiknak nem érdekük, hogy az oroszok berágjanak és bepróbálkozzanak ott is.

3. Nem gondolom, hogy nem látnák az amcsik, hogy felesleges egy centet is költeni Mesterházyra vagy Bajnaira. Itt bukik meg a konteód szerintem. Sajnos nincs a Fidesznek reálisan konkurenciája, ezt mindenki látja, Orbánt pedig a sajátjai fogják lesegíteni a trónról, kérdés, hogy mikor. De jó mindig fantomokat látni és ráfogni a nyuszira...

4. Még mindig vonzóbb a magyaroknak az atlanti vonal, mint az orosz. Az oroszokat már jól ismerjük, köszönjük, elég volt belőlük. (Szerintem egyébként ez lehet az egyik legnagyobb törésvonal - majd -a Fideszen belül.) És az pedig csak egy illúzió, hogy nem kell nekünk sehova sem tartozni.

smartdrive 2014.12.11. 11:04:51

te szerencsétlen hülye. ezt bármelyik ország megteheti (nyilván EU-n belül már nem, de az más történet)

fosol, hogy hamarosan vége az állami támogatásnak a blogodra?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.11. 22:40:53

@smartdrive:

te vagy a szerencsétlen hülye, bogaram!

Magyarországon hatályos törvény van arról, hogy a vízumkérelem elutasítása esetén Mo. kötelezi magát az elutasítás indokolására.

Nem linkelem, hol keresd, halj meg hülyén, a szabvány koporsódba a nagy arcodtól úgyse fogsz beleférni, tiszta haszon, hogy a nem létező nagy eszed miatt nem kell majd plusz asztalosmunkát fizetni ha elkaparnak.
süti beállítások módosítása