Őszinte vélemény a nap híreiről egy hátszél nélküli közéleti blogon

Beszélő majom

Beszélő majom

Obama két kamasz lánya túltolta a ribancjelmezt a hivatalos protokoll-eseményen

2014. december 01. - polyvinyl

Kilógott a csunyája a két kiskorúnak a szoknya alól a Fehér Házban tartott ünnepségen. Bocsánatot kérnie mégis a ribancfelvonulást csípős stílusban véleményező republikánus szóvivőnek kellett. Pedig nem is ő, hanem a két csitri pózolt úgy, mintha a gettóból ugrottak volna át a papához egy sörre.

Az ellenfél szóvivője meg tette a dolgát, a szólás és a vélemény szabad kinyilvánításának a hazájában nem tett lakatot a lepcses szájára, és egy ország - sőt, azóta egy világ - előtt ribancozta le finom úrinőhöz méltó vitriolos stílusban a két fogalmatlan leánygyermeket. Az internet persze azonnal felrobbant a hírre:

ribancmenet


(Kép: dailymail.co.uk)

Magyarul a szöveg nagyjából ezt jelenti:

"Kedves Sasha és Malia, értem én, hogy mindketten azt a bizonyos szörnyű kamaszkort élitek, de mégiscsak az elnöki család tagjai vagytok, így jó lenne, ha ennek megfelelően viselkednétek. Vagy legalább tegyetek úgy, mint aki igyekszik megfelelni a szerepének. Ami azt illeti, apátok és anyátok se töri magát, hogy megadja a pozíciójának és a nemzetének kijáró tiszteletet, így biztos vagyok benne, hogy a kurta szoknyácskákat is a "példaképeink" osztályról szereztétek be. Legalább húzzátok ki magatokat. Próbáljatok felnőni a kihíváshoz. Tegyetek úgy, mintha számítana, hogy a Fehér Házban vagytok. Öltözzetek úgy, mintha rászolgálnátok a tiszteletre, ne úgy, mintha egy lebujba ugrottatok volna le. És főként ne vágjatok pofákat a hivatalos eseményeken, amiket a tévé is közvetít."


A hálaadás-napi hivatalos ünnepségen a picsáját mutogató két kis tacskó egyike 16, míg a másik mindössze 13 éves.

Kicsit világosítottam a hivatalos forrásokban diszkréten és jótékonyan mindent eltakaró sötét tónusúra hangolt képen, hogy látni lehessen, mi is verte ki a biztit a republikánus szóvivőnél:


ribancmenet2

A kép tanúsága szerint Obama elnök egyik lánya lenge és igen kurtácska lila ruhácskában, kinyúlott törtfehér kötött kardigánban, fekete bakancsban és lábszárközépig érő fehér zokniban, míg a másik kislány pizsamaszerű kék pulóverben, a japán iskoláslányok körében népszerű kockás szoknyácskában, pamutharisnyában és sportos kiscsizmában pózolt apja - és a nemzeti lobogó mellett.

Arról, hogy Obamáné ezalatt merre járt, és milyen toilettet viselt, nem szólnak a hírügynökségi jelentések.

Tetszett a poszt? Ha tetszett, oszd meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://beszelomajom.blog.hu/api/trackback/id/tr966948829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fordulo_bogyo 2014.12.01. 15:37:48

???? mirol van szo?
"Kilógott a csunyája" ? Tenyleg?

annamanna 2014.12.01. 17:04:16

Mit keres hivatalos állami eseményen ez a két lány? Mi közük hozzá?
Ezek valami királyi család tagjai? Mert ha nem, akkor minek lógnak az apjuk munkahelyén? Milyen munkahelyen engedik meg, hogy a szülő mellett ott botorkáljon a gyereke is? Például hány eladónő van... melyik viheti magával a gyerekét? A lányok persze hogy pofákat vágnak, semmi közük az egészhez. (Persze az iskolai ünnepségeken is ugyanilyen pofákat vág mindenki).
Az Obama-család nem dinasztia. Európában, ahol van hagyománya az uralkodócsaládoknak, az is kivágta a biztosítékot, hogy Orbán VIP-páholyba ültette a fiát. Az is egy munkahelyi esemény volt, ne vigye oda a gyerekeit.

baviki 2014.12.03. 22:17:08

@annamanna: Oboamama mindent megengedhet magának, ő a nagy aMERIKA meg a világ leghatalmasabb embere! Undorító!

annamanna 2014.12.03. 22:46:24

@baviki: hát nem tudom, pl. ebben a beszédben is utal a gyerekeire: www.youtube.com/watch?v=HIC__LUP-B4#t=04m28s
Amerika elnökének lenni azért kicsit több, mint egy szappanopera biodíszletének.
Mert hogy Vilmos, ha megjelenik valahol, a gyereke büfiztéséről beszél, az az angol dinasztia szintje, akiket azért fizetnek meg busásan, mert lélegeznek.
De azért Obamának nem kéne már a Just Married sorozatot előadni a Fehér Házból.
Juuuj, vettek egy kutyát! Juuuj, edzeni ment és lihegett! Juuuj, a neje roppant divatos! Juuuj, biciklizik a lányokkal! Juuuj, a lányai pofákat vágnak a Hálaadás napján! De viszont szeretik a Jonas Brothers-t!
De a legjobb mégis az, hogy Mandela temetésén röhögcsélt valami holland nővel, a neje meg majd lefordult a székről. És ezt most mi mind tudjuk. Mi jöhet még?

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2014.12.05. 17:57:57

Két divatosan öltözködő tinilány látható a képen, mint amilyet a legtöbb középiskolában látni.
Ezen a blogon meg álszenteskedő prűd nyafizást.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.05. 23:33:16

@Daily Shark:

Úgy érted, hogy az USA egyik legfontosabb nemzeti ünnepének tiszteletére az Egyesült Államok első embere által a Fehér Házban elmondott hivatalos beszéd alatt, amit MINDEN ottani és nemzetközi nagy hírcsatorna vagy élőben közvetített, vagy átvett, a két "First Children" számára a dresscode szerinti megfelelő öltözék az a ruházat, amiben egyébként hétköznapokon az iskolába járnak?

Nálunk még egy sima iskolai ünnepre is puccba vágják magukat a gyerekek, mert ÚGY ILLIK.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2014.12.06. 04:22:22

Nem lógott ki semmilyük. Nem voltak ribancosak. Nem voltak "gettósak" (apropó, rasszista-e vagy?) :)
Az ilyen mélybulváros ferdítéseket hogy egyezteted össze a patetikus morális szárnyalásoddal?

Almandin 2014.12.08. 22:02:14

"Kedves" posztoló! Te tényleg az vagy, ami a blogod címe. Ilyen ízléstelenül megírt poszttal rég találkoztam. A lányok miniszoknyát viselnek, szemmel láthatóan semmijük nem lóg ki. Mi a rossz abban, hogyha egy kamaszlány (vagy akár felnőtt nő) felvesz minit? Azzal valóban egyetértek, hogy egy hivatalos ünnepségre valóban illik hosszabb szoknyát felvenni, de ennél nagyobb "bűnük" sose legyen.
Ezzel a cikkel kapcsolatban az jut még eszembe, hogyha valaki véletlenül egy elnök lányának születik, akkor már egyesek szerint szabad a becsületébe gázolni, alpári módon sértegetni? Pl.: ez a mondat egyenesen botrányos:"A hivatalos ünnepségen a picsáját mutogató két kis tacskó egyike 16, míg a másik mindössze 13 éves." "Kedves posztoló, kívánom, hogy ha van lányod vagy lesz, valaki így beszéljen róla! Mit szólnál hozzá? Amúgy én a helyedben törölném ezt az ocsmány, becsületsértő posztot, mert lehet, hogy felfedezik az amerikai követség munkatársai vagy amerikai magyarok szólnak az illetékeseknek, és még a végén kapsz egy becsületsértési pert a nyakadba.

Alick 2014.12.09. 00:00:29

@fordulo_bogyo: a csúnyájuk akkor lógott volna ki, ha banánt dobnak be nekik és ők lehajolnak érte... :)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 00:28:17

@Almandin:

Ez a véleményem. Sajnálom, ha nem tetszik. Van úgy, hogy az ember belefut olyan véleménybe, ami nem egyezik meg az övével. Olyankor vagy melléteszi a sajátját, mint ahogy te is mellétetted, vagy legyint rá, és továbbmegy.

Az amerikai követség némelyik munkatársáról is megvan egyébként a véleményem, lehet, hogy egyszer leírom azt is ;)

Almandin 2014.12.09. 02:45:34

@polyvinyl: Elsősorban a közönségesség a zavaró. Véleményt nyilvánítani kulturált formában is lehet. De ez ma már egyre kevésbé divat. 15-20 éve még vigyáztak arra (legalábbis a cikkeknél), hogy ne trágár, közönséges, sértő formában nyilvánítsanak véleményt. A tiszteletet is jobban megadták még azoknak is, akiket egyébként nem kedveltek.

delejezoe 2014.12.24. 13:08:13

Hol van abban a kommentárban szoknyáról szó? :)

átlátó 2014.12.28. 04:25:08

Ha nincs pina, ne pofázz pináról öcsém, mert hazugnak látszol. Vagy nem láttál még pinát, akkor meg nézzél már meg egy pinát, éppen rád férne ebben a korban.

duwad 2015.01.04. 16:12:42

Ráharaptam! Háromszor mögnéztem, de nem láttam semmit!
Ez csak egy kamu beidegesítés volt? Vagy rossz felé kattintottam.
Azt hittem ez a rosszlányok.hu oldal. Tán nem sokat tévedtem.
süti beállítások módosítása