Őszinte vélemény a nap híreiről egy hátszél nélküli közéleti blogon

Beszélő majom

Beszélő majom

Egy pinalógus is megszólalt a NAV-os csajok ügyében

2014. november 14. - polyvinyl

Kovács László szerint jobb lenne, ha az USA-val szemben meghúznánk magunkat, mielőtt megsértődik, és kioszt egy kurva nagy sallert.

Bocsesz, de ha ez az arc egykor volt valakiként elfogultan hülyeségeket nyilatkozik, akkor nem a szakértőt látjuk benne, hanem azt, amiről a pályafutása során elhíresült, pláne, ha a reflexei még mindig úgy működnek, mint amikor Brezsnyev idején kellett rettegnie, hogy mi lesz, ha összevonja bozontos szemöldökét az SZKP főtitkára :)

pinologus


Konkrét információkat kérsz, mire az eddigi köröket összefoglaló, általánosságokat tartalmazó "brief"-et kapsz. Teljesen normális, hát nem? Kovács László szerint ez így rendben van.

"Cetlinek" minősíted a sajtpapírt, amit a hivatalos megkeresésre válaszul kaptál? Kovács szerint jobb lenne meghunyászkodni, nem szóvá tenni a nyilvánvalóan megalázó provokációs szándékot. Mert mi lesz, ha MEGSÉRTŐDNEK az amerikai diplomaták?

Hiába na, a szockók nem hazudtolják meg magukat. Ők maguk, amikor hatalmon vannak, bármikor képesek kezét-lábát-csizmatalpát nyalogatni az aktuális uraságnak. De még ha ellenzékbe szorulnak, akkor se a hazájuk érdekei mellett, hanem az uraság talpa mellé sorakoznak fel, lábhoz simulva, mert ki tudja, mikor dob egy kis csontot, vagy valami húsosabb koncot a kéz, ami adni is, verni is tud.

Mint tudjuk, Orbánék hetek óta várják a konkrét bizonyítékokat, amelyek birtokában az USA Vida Ildikó NAV-elnököt és más, ezidáig csak a pödörbajszú Vágó Gábor által megnevezett személyeket kitiltott az USA-ból.

Mint ahogy a tegnapi posztomban velősen már összefoglaltam, az Orbán-kormány másokkal ellentétben nem csak a médiában verte a faszát amiatt, hogy lássunk végre valami konkrétumot is a ködösítés meg a sumákolás mellé. Magyarország legfőbb ügyésze mind Andre M. Goodfriendet, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét, mind Eric H. Holdert az Egyesült Államok legfőbb ügyészét megkereste, hogy ugyan árulnának el némi információmorzsát abból a rengeteg tudásból, amivel a kitiltások ügyében rendelkeznek.

Hiszen nyomozást nem a bulvármédiában folytatólagosan elkövetett faszverésre, hanem tényekre és bizonyítékokra alapozva lehet elrendelni.

Erre valami noname user átküldött a magyar külögynek egy másfél oldalas fogalmazványt, fejléc nélkül, dátum nélkül, bélyegzőlenyomat nélkül, aláírás nélkül.

Erre Orbán azt mondta, basszátok meg, ez nem hivatalos dokumentum, hanem egy cetli.

Mire még aznap előkerült valahonnan ez a nőügyeiről elhíresült vén hülye, aki az első Gyurcsány-kormányban néhány hónapig még külügyminiszter is lehetett, abból a pártból, ami balhé esetén is mindig a senior állományából tol valakit a kamerák elé, miután az aktuális pártvezérüket felügyelet alá helyezték, és elkezdi magyarázni, hogy a sajtpapír az valójában nem is sajtpapír. Megbízható, jó elvtárs, már 1963-ban bele volt lépve az MSZMP-be, lehet rá számítani.

Aszongya ez a Kovács az Origónak, hogy "Olvastam az iratot. Ez egy összefoglaló emlékeztető a korrupciógyanús ügyekben az amerikai fél részéről személyes találkozókon vagy írásban tett jelzésekről. Az ilyen iratnak nincsenek is a kormány által így feleslegesen hiányolt elemei."

Csakhogy se Orbán Viktor miniszterelnök, se Polt Péter legfőbb ügyész nem "brief"-et, nem "aide-memoire"-t, de még csak nem is "non-paper" dokumentumot, vagy tárgyalás utáni rövid, emlékeztető feljegyzést kért az amerikai féltől, hanem olyan KONKRÉT információkat, amelyek alapján el lehet egy nyomozást rendelni.

Az Origo meg a hisztire még egy lapáttal rátesz. Pikírt hangú "kisokost" rittyentett a fentebb linkelt cikk közepére. Azért, hogy azok a hülyék, akik nincsenek otthon se az üzleti élet, se a diplomáciai világában, se a francia nyelvben, azok is szajkózhassák azt a méretes baromságot, hogy az Orbán által "fecniként" említett iromány - ami egyébként pont azt az üzenetet hordozza, mint amikor az úri világban a sértett fél kesztyűt dobott megsértője arcába, hogy a vissza-sértésnek párbaj legyen a vége - valójában nem sértés, hanem a normális ügymenet.

Konkrét információkat kérsz, mire az eddigi köröket összefoglaló, általánosságokat tartalmazó "brief"-et kapsz helyette. Teljesen normális, hát nem?

Figyeljen ide, Laci bácsi! És az origós Lengyel Tibor is figyelhet!

1. Magyarország kormánya hivatalosan kérte ki az USA budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjétől, valamint az Egyesült Államok legfőbb ügyészétől az állítólagos korrupciós ügyben a tudomásukra jutott információkat.

2. Ha Orbánék egy emlékeztetőt akartak volna kérni a korábban ezügyben folytatott tárgyalások tartalmáról, akkor Orbánék nem hivatalos dokumentumot, hanem emlékeztetőt (brief-et, aide-mémoire-t) kértek volna.

3. Orbánék a hivatalos megkeresésekre nem hivatalos választ, hanem egy sajtpapírt kaptak.

4. Akkor most ki is az, aki megsértette a másik felet, méghozzá provokációs céllal és szándékosan?

A bejegyzés trackback címe:

https://beszelomajom.blog.hu/api/trackback/id/tr236896989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása