Őszinte vélemény a nap híreiről egy hátszél nélküli közéleti blogon

Beszélő majom

Beszélő majom

Az állástalan ukránokat kiviszik a frontra

2014. december 19. - polyvinyl

„Tekintettel a munkanélküliség mértékére, először azokat kell mozgósítani, akiknek nincs munkájuk és készek, hogy a hazájukat szolgálják” - mondta Turcsinov nemzetbiztonsági és védelmi miniszter, aki nem mellesleg - a Wikipedia szerint - a Dnyipropetrvoszki klánnak nevezett gazdasági-politikai érdekcsoporthoz tartozó politikus.

Így számolnák fel a munkanélküliséget Ukrajnában. Az állástalan nők meg lehetnének mondjuk csekély járadékból tengődő hadiözvegyek, ahogy az háborús időkben szokás.

A munkanélküli fiatal férfiakat tehát valószínűleg hamarosan besorozzák Ukrajnában, és elszállítják őket az ország dél-keleti régiójába, hogy halomra gyilkolják egymást azokkal, akikkel egy évvel ezelőtt még ugyanannak a hazának a fiai voltak.

ukrajna munkanelkuliek mozgositas


Az ukrán hatóságok a sorrendben negyedik mozgósítás során a 2014-ben mozgósított katonák cseréjét fogják végrehajtani - már amennyi megmaradt belőlük. Emellett több ezer tartalékost is toboroznának, akik szükség esetén egy nap leforgása alatt hadra foghatók lesznek. Tervben van az is, hogy a jelenleg kb. 130 ezres aktív állomány létszámát 250.000 főre növeljék.

Nemrég arról is döntöttek Ukrajnában, hogy az ország dél-keleti részében új katonai temetőt nyitnak egy addig mezőgazdasági művelés alatt álló 80 hektáros szántóföldön.

Az újonnan nyitott katonai temetőben 250.000 sírhely fog elférni.

A mozgósítással nem állnának meg a humánerőforrás mobilizálásánál. Mozgósítanák a pénzügyi, anyagi és gazdasági erőforásokat is. Ez konyhanyelven alighanem azt jelenti, hogy jön a bankszámlák zárolása, a hadi adó, a beszolgáltatás és a kötelező ingyenmunka.

Erről ennyit.

Efféle fejleményekre tuti nem számítottatok, ugye, kedves Euromajdan forradalmár fiatalok?

*

A bejegyzés trackback címe:

https://beszelomajom.blog.hu/api/trackback/id/tr276998605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Untermensch4 2014.12.19. 23:19:52

pedig pont az amerikai "tanácsadók" tudhatják, saját történelmi tapasztalatból hogy a sorozott hadsereg nem fog beválni...

annamanna 2014.12.26. 01:00:14

ez a rohadék Turcsinov egy "baptista lelkipásztor", pont ennyire hisz Jézusban, amint azt a cikk mutatja.
a fiát már be akarták sorozni, mert épp a katonai szolgálatra alkalmas időbe esik, na, ment is ám a nagy visítás! ő keresztény, betűzöm k-e-r-e-sz-t-é-ny, szóval az ő családi értékrendjükkel nem egyeztethető össze a katonai szolgálat!
de Isten nem ver bottal. csak a pokollal, ott majd prédikálhat a baptista lelkipásztor Turcsinov, már senkit se fog érdekelni. aki megnyitja a pokol száját, az esik bele!

Gerilgfx 2014.12.28. 15:51:54

ukrajna szét fog esni, a patkány magyar államnak pedig van 14 db harcképes tankja. bár a népírtó vezetésünk 80%-os adót szed, a határrevízió szóba sem jöhet, s ha mégis, akkor kötelezően vágóhídra hajtva papírtalpú ciőben, biciklivel, csúzlikkal...

ukrajna csak a kezdet, magyarország is sorra kerülhet hamarosan, és lássuk be, a magyar államapparátus egyetlen tagjáért sem kár, töltsön be bármilyen pozíciót.

jogalany 2015.01.17. 07:37:27

Turcsinyov, Porosenko, Jaszenyuk mind szombaton veszik fel a svábesz deklit, honnan veszed, hogy baptista lelkipásztor? A majdan aktivistái azt kiabálták, Őket ne a Moszkvai zsidók ráncigálják.
A felkelő oroszajkúak miután kilőtték az Orbán féle 80 Db T-72 -s harckocsik zömét, újabban Puma és Hammer tipusú páncélozott járműveket tesznek tönkre. De az ukrán vezetést ez nem érdekli, rendelik a többit, a nép meg beledöglik

grafjeno 2015.06.29. 03:13:47

Remélem, hogy a fehér zászlót egyik sem hagyja otthon.
süti beállítások módosítása