Őszinte vélemény a nap híreiről egy hátszél nélküli közéleti blogon

Beszélő majom

Beszélő majom

Obama két kamasz lánya túltolta a ribancjelmezt a hivatalos protokoll-eseményen

2014. december 01. - polyvinyl

Kilógott a csunyája a két kiskorúnak a szoknya alól a Fehér Házban tartott ünnepségen. Bocsánatot kérnie mégis a ribancfelvonulást csípős stílusban véleményező republikánus szóvivőnek kellett. Pedig nem is ő, hanem a két csitri pózolt úgy, mintha a gettóból ugrottak volna át a papához egy sörre.

Az ellenfél szóvivője meg tette a dolgát, a szólás és a vélemény szabad kinyilvánításának a hazájában nem tett lakatot a lepcses szájára, és egy ország - sőt, azóta egy világ - előtt ribancozta le finom úrinőhöz méltó vitriolos stílusban a két fogalmatlan leánygyermeket. Az internet persze azonnal felrobbant a hírre:

ribancmenet


(Kép: dailymail.co.uk)

Magyarul a szöveg nagyjából ezt jelenti:

"Kedves Sasha és Malia, értem én, hogy mindketten azt a bizonyos szörnyű kamaszkort élitek, de mégiscsak az elnöki család tagjai vagytok, így jó lenne, ha ennek megfelelően viselkednétek. Vagy legalább tegyetek úgy, mint aki igyekszik megfelelni a szerepének. Ami azt illeti, apátok és anyátok se töri magát, hogy megadja a pozíciójának és a nemzetének kijáró tiszteletet, így biztos vagyok benne, hogy a kurta szoknyácskákat is a "példaképeink" osztályról szereztétek be. Legalább húzzátok ki magatokat. Próbáljatok felnőni a kihíváshoz. Tegyetek úgy, mintha számítana, hogy a Fehér Házban vagytok. Öltözzetek úgy, mintha rászolgálnátok a tiszteletre, ne úgy, mintha egy lebujba ugrottatok volna le. És főként ne vágjatok pofákat a hivatalos eseményeken, amiket a tévé is közvetít."


A hálaadás-napi hivatalos ünnepségen a picsáját mutogató két kis tacskó egyike 16, míg a másik mindössze 13 éves.

Kicsit világosítottam a hivatalos forrásokban diszkréten és jótékonyan mindent eltakaró sötét tónusúra hangolt képen, hogy látni lehessen, mi is verte ki a biztit a republikánus szóvivőnél:


ribancmenet2

Tovább

Ellen tud állni két ilyen csöcsnek Putyin kisöccse?

Letökömöccsézte Orbánt a Die Welt annak okán, hogy Merkel asszony meghívatta magát vele egy pörköltre. Mellbedobással terelné Orbánt a helyes útra Németország kancellárinája februárban Budapesten? Az mondjuk nem éppen egy afrodiziákum, hogy a tervezett nászról hírt adó, magát konzervatívként meghatározó német napilap online cikkében simán "tökömöccsének", akarom mondani, Putyin kisöccsének nevezi a magyar miniszterelnököt.

Tény, hogy Merkel asszony alkatilag nem egy kiköpött Salome, de attól még lehet az a legfőbb célja neki is, hogy végre egy óntányérban tudhassa a Cosa Nostra, lánykori nevén Európai Unió egykor jó barátja, jelenleg ügyeletes bajkeverője, Orbán Viktor levágott pöcsét fejét. Adottságaira tekintettel a közönség a hét fátyol tánctól szomorúan bár, de eltekintene.

A Die Welt online kiadása ezzel az egyébként korrekt, és a diplomáciai kapcsolatokat egyértelműen támogató, hazánk imidzsét a német polgárok szemében előnyös színben feltüntető hírrel szíveskedett az aktusnak a maga módján és stílusában megágyazni:

putyin kisoccse


Szóval a dolgok állása most az, hogy ez a rostand-i magasságokat ostromoló orgánum "Putyin kisöccsének" nevezte a magyar miniszterelnököt, bár ugyanennek a számnak a print kiadásában az írás címe a tartózkodó és távolságtartó "Látogatás egy kívülállónál" lett.

Lehetett volna az is, hogy "Randevú a vámpírral" - utalva diszkréten arra, hogy csak az uniós támogatások miatt nem léptünk még ki a kócerájból, bár maga a sztori tényleg olyan, mint egy Disney családi vígjáték :)

Kíváncsi lennék, hogy ha Viktorunk nagyhirtelen megvilágosodna, és az orosz alfahímnek óvatlanul hátat fordítva szendvicsben kívánna a kedvére tenni a németek kancellárinájának és a jenkik elnökének, akkor a német konzervatív média zászlóshajója Angelina kisöccsének, vagy inkább a Barack kisöccsének nevezné-e a magyarok kedves vezetőjét?

Tovább

Szabaduljunk meg a zsi... zsi... zsíroktól!

Endlösungot ígér egy leszbi modell a zsírsejtek elleni állóháborúban. A végső megoldás, vagyis az "endlösung" egyébként tudjuk, melyik projektnek a fedőneve volt. Bár az tagadhatatlan, hogy a soványság mind a két esetben előkerült valamilyen módon.

vegso megoldas fogyokura 1

Tovább

A gőzölős vasaló a karácsony slágerterméke lehet (18+)

A művelt nyugaton a herevasalás mellett a puncigőzölés is egyre népszerűbb. Célszerű tehát beruházni egy jó minőségű többfunkciós termékre. Vasalóra fel!

Zelk Zoltán gyerekversét meg, ami szerint "apa mosdik, anya főz" hamarosan lehet is majd kukázni, mert az új, liberális módi az "apa herét vasal, anya puncit gőzöl" lesz.

gozolos vasalo vaginal steam


Viccet félretéve: Berki Krisztián óta tudjuk, hogy mivel vasalják a herét. Hát nem vasalóval, az már kiderült. Gondolom, senki nem áll meg a hírtől a fejlődésben, ha megtudja, hogy a puncit se vasalóval gőzölik. Fentebb csak vicceltem.

Tovább

Nem ott kéne haldokolni, ahol mások shoppingolnak!

Volt, aki átlépte, volt, aki kizsebelte a földön fekvő eszméletlen, életéért küzdő fiatalembert a drogériában. Volt, aki csak arrébb ment és elfordult. A kint rekedt vevők a rendőrt szidták, mert nem vásárolhattak, amíg az újraélesztés tartott.

Az üzleten már kívül-belül karácsonyi a dekoráció.

2014 november vége, Magyarország, konzumidióta, képmutatás.

Szeretet ünnepe. Ezeknek az állatoknak? Anyátok.

jezus mondtam volna hogy vasarlassal unnepeljetek a szuletesem napjat


A 24 éves fiatal egy győri drogériában vásárolt, amikor rosszul lett. Megpróbált kimenni az utcára, de nem messze a kasszától a földre esett a polcok között. A rendőrség szerint a biztonsági kamera felvételein jól látható, hogy az eladótérben tartózkodó vásárlók nem törődtek a segítségre szoruló embertársukkal, mert fontosabb volt számukra a vásárlás. Voltak, akik csak elfordultak, mások közönyösen lépkedtek át a földön fekvő magatehetetlen, eszméletlen fiatal férfin.

Egy fiatal pár odalépett, mintha segíteni akarna. A pár nőtagja egyik kezével telefonon mentőt hívott, míg a másik kezével kiemelte a fiatal férfi zsebéből a tárcáját, majd párjával együtt sietősen elhagyták az üzletet. Két, a közelben szolgálatot teljesítő rendőrjárőr biztosította a helyszínt az újraélesztés közben, nem engedték be az új vásárlókat, a bent lévőket pedig megkérték a távozásra.

Tovább

"Lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek"

Ismételjük át az Őszödi beszéd leghíresebb, szállóigévé lett sorait, mert a mi Ferink akkora vehemenciával próbál az ál-civil ellenzéki mozgalmak élére állni, mintha abban bízna, hogy senki nem emlékszik rájuk! 

Ez az ember a korrigálhatatlan, súlyos jellemhibák és személyiségzavarok két lábon járó állatorvosi lovának tűnik. Hogy ezt honnan veszem? Az "Őszödi beszéd" munkacím alatt elhíresült nagymonológjából.

Nézzük meg 18 pontba összegyűjtve, és az őszödi beszédből vett idézetekkel szemléltetve, hogy miért nem lenne jó döntés, ha Gyurcsány Ferenc még egy lehetőséget kapna - a választópolgárok alkalmazottjaként - a magyar politikában:

Tovább

Horváth András volt NAV-os hazudott, vagy csak nem bontott ki minden részletet?

Valótlanságokkal, féligazságokkal, csúsztatásokkal és ferdítésekkel hergelni és manipulálni a közvélemény arra fogékony részét nagyon aljas dolog. Pláne, ha valaki azért teszi, mert a tanult szakmájára ráunva ezzel a módszerrel próbál felkapaszkodni a politikai uborkafára.

zold dosszie nav horvath andras


Az Origo hét pontban foglalta össze a NAV 1200 oldalas jelentésének lényegét a "zöld dosszié" ügyében:

Tovább

Hé, öreg, dobj a főnöködnek egy miatyánkot a csóringerekért!

Szanyi kapitány ráírt Twitteren a római pápára. Letegezte a Szentatyát, és rendelt egy imát az éhező magyar gyermekekért - úgy, ahogy lecsúszott alkeszek szoktak egy kört kérni szutykos külvárosi késdobálókban.

Ő maga nemrég a Gój motorosokat lakatta jól közpénzből Brüsszelben. Az eszem-iszom költségét, 2700 eurót, vagyis mintegy 840 ezer forintot hosszas huzavona után állítólag mégis hajlandó lesz visszafizetni, illetve jótékony célokra fordítani. Hiszem, ha látom, szokták mondani mifelénk az ilyen ígéretekre.

szanyi tibor twitter szentatya pápa


***

Lenne azért pár - szám szerint 10 darab - költői kérdésem ehhez a vállalhatatlan stílusú szockó futóbolondhoz:

1. Szanyi Tibor ismeri-e a protokollt, ami szerint a katolikus egyház fejének politikusok ebben a minőségükben - amennyiben a Szentatya előzőleg nem osztott nekik lapot - közvetlenül nem, hanem csak államfők írhatnak? Természetesen ők se a Twitteren, vagy a Facebookon posztolva, hanem a megfelelő, hivatalos formában.

2. Pertuban van-e Szanyi Tibor a Szentatyával, cseresznyéztek-e egyazon tányérból, netán disznót őriztek-e együtt valamelyik rezedaszagú kis magyar faluban?

3. Amennyiben a fenti kérdésre határozott NEM a válasza, úgy nem érzi-e kínosnak Szanyi Tibor azt a pongyola megfogalmazást, hogy "ez utóbbi alkalom elé twitteltem neki"?

4. Honnan veszi Szanyi Tibor, hogy helyesen viselkedik, amikor letegezi a Szentatyát?

Tovább

Hogyan buktass meg 12 lépésben egy kormányt?

Puccsolási szamárvezető kezdő forradalmároknak. Saul David Alinsky radikális aktivistáknak szánt tanácsait azok kezdték itthon megfogadni, akik egy éven belül három választást is elbuktak. A "Rules for Radicals" című könyv kötelező olvasmány a baloldalon. Alinsky forradalmat hirdetett és kommunizmust akart csinálni az USA-ban az 50-es években, miután a marxista eszmék kritikátlan rajongója, a bolsevikok 1917-es hatalomra jutásának megszállott csodálója lett. A baloldal Mein Kampf-jából tanulnak a magyar radikális aktivisták?

Az utókor - és főként hívei, akik közé neves amerikai politikusok, többek között Barack Obama és Hillary Clinton is tartoznak, - mégsem mozgalmárként, forradalmárként, netán ördögi bajkeverőként, hanem egy jókora csipetnyi eufemizmussal zseniális "közösségszervezőként" tartja Alinskyt számon.

Pedig a náci és a kommunista elméletek valójában egy tőről fakadnak, és a kivitelezés során használt kommunikációs technikák is egyformán primitívek, erőszakosak, bár el kell ismerni, hogy a felkészületlen és védtelen célcsoporttal szemben alkalmazva kétségkívül hatásosak.

Ahol eddig sikerült ráerőltetni a népre akár az egyiket, akár a másikat, ott diktatúra épült. El kell gondolkoznunk azon, kimondhatjuk-e, hogy Alinsky szellemi hagyatéka, amelynek lényege az 1971-ben kiadott "Rules for Radicals" című könyvben olvasható, valójában a baloldal Mein Kampf-ja.

saul alinsky rules for radicals


Magyarországon Alinsky nézetei most azok között találtak kései követőkre, akik egy éven belül három választást is elbuktak. Ezek a politikusok mostanra a háttérbe húzódtak, és maguk helyett független radikális aktivistáknak álcázott csőcseléket küldenek az utcára - feltételezhetően jelentős nyugat-európai és amerikai anyagi támogatással, az Alinsky-módszert jól ismerő trénerek által felkészítve.

Tovább

Csak így tovább, fiúk! Csókpuszi: Lenin elvtárs

Nyugatról hergelik, módszerük a hazudozás, céljuk az erőszakkal történő kormányra jutás. A magyar baloldal ugyanabból a kottából játszik, mint a leninista bolsevikok 1917-ben, amikor német titkosszolgálati segítséggel először az orosz cárt, majd a legitim kormányt is elkergették. Hátborzongató a párhuzam az 1917-es oroszországi, és a jelenlegi hazai események között a klasszik bolsevik stratégiát elemezve.

Mosolyogjunk, vagy sírjunk azon, hogy baloldali tiltakozók 97 évvel a bolsevista "szovjet" hatalomátvétel után újrajátszották a Téli Palota 1917-es ostromát? A helyszín ezúttal Budapest volt, a felheccelt tömeg pedig a magyar országgyűlés épületét ostromolta meg.

Bár a Közfelháborodás Napja önmaga paródiájába fulladt, a bolsevikok 97 évvel ezelőtti hatalomátvételével mutatkozik pár döbbenetes stratégiai megfelelés - azon felül is, hogy mind a leninista bolsevikok, mind a mostani tüntetők fixa ideája volt, hogy a múltat el kell törölni :)


(Ez a videó a Közfelháborodás Napján készült.)

Lássuk a legviccesebb párhuzamokat a két esemény, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom első napja, és a 97 évvel későbbi Közfelháborodás Napja között - már amennyiben valaki tud nevetni a primitív, maga se tudja, kik által, milyen szándékkal, milyen célok elérése ügyében artikulátlan hangon üvöltöző szónokok beszédeivel felheccelt, gondolkodni képtelen csürhe tombolásán:

----------

Egykor: 1917 februárjában Oroszországban az első világháborús események, a katonai összeomlás és az éhínség miatt az ország fővárosában, Szentpéterváron forradalom tört ki, mely II. Miklós cár lemondásával végződött. A hatalom azonban nem a polgári demokratikus kormány kezébe került: a kormánnyal párhuzamosan árnyékkormányként munkástanácsok, "szovjetek" kezdték meg működésüket.

Ma: 2008-ban a nyugati világban gazdasági válság tört ki. Magyarországon a válság jelei ettől függetlenül, már évekkel korábban jelentkezni kezdtek - a nép elégedetlenségét az akkori kormányok egyrészt hitelfelvételekkel, másrészt megszorító intézkedésekkel próbálták kézben tartani. 2006-2008 között folyamatos kormányválság lépett fel, 2009-ben megbukott a miniszterelnök. Helyére egy, a nyugati hatalmak által szívesen látott üzletember, Bajnai Gordon került.

----------

Egykor: Leninék 1917 februárjától egészen az év közepéig lázították a népet. 1917 júliusában, mielőtt az orosz hadsereg beavatkozott volna a fronton, Lenin emberei megpróbáltak felkelést kirobbantani a hátországban: az úgynevezett „júliusi napok” 500 000 fős tömegtüntetései során próbálták meg a fordulatot, és a hatalomra jutásukat kierőszakolni, de nem jártak sikerrel.

Ma: A jelenkori magyar baloldal a 2010-es két vereség után hosszú ideig nem hallatta a hangját. 2012 őszén került Bajnai Gordon ismét elő, kijelentette, hogy visszatér a politikai életbe, és a baloldali pártokat tömörítő "ernyőszervezetet" kíván létrehozni. Nyilvánvaló lett, hogy a baloldali érdekcsoportok képtelenek a 2014-es választásokon összefogva kormányváltó erőként fellépni, így taktikát változtatva, 2013 ősze és 2014 ősze között "pártoktól független"-ként emlegetett kormányellenes töntetéseket kezdtek szervezni.

----------

Egykor: 1917 július elején megbukott a bolsevik kormányellenes puccskísérlet. Vezéralakjuk, Vlagyimir Iljics Lenin, sokéves emigrációja egykori helyszínére, Nyugat-Európába, azon belül ezúttal Svájcba menekült. Lenin Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia képviselőivel találkozott. Azt feltételezik, hogy finn, vagy német katonákból álló elitalakulatot közreműködésével tervezte a koalíciós kormányzásra törekvő demokratikus kormánytól megszerezni a hatalmat.

Ma: 2010-ben a magyar baloldal két választást, majd 2014-ben újabb három választást zsinórban elveszített. A drámaian lecsökkent belföldi támogatottságuk ellensúlyozására nyugat-európai szövetségeseket kerestek. Egyes nyugat-európai és amerikai lapok és hírportálok szinte kritika nélkül támogatják a 2014-ben demokratikusan választott Orbán-kormány megdöntésére szerveződő baloldali ellenzéket - és nem lebecsülendő az ebből az irányból érkező anyagi támogatás mértéke sem.

Tovább
süti beállítások módosítása